Egymás után csökkentik a szélesebb amerikai részvénypiacot reprezentáló S&P 500 részvényindexre vonatkozó célárukat a nagy elemzőházak, most a UBS Global Wealth Management lépett.
Az amerikai technológiai óriások, köztük a Tesla és az Nvidia között nagy a verseny az emberszerű (humanoid) robotok fejlesztésében, de egyes elemzők szerint fennáll annak a veszélye, hogy az amerikai vállalatok alulmaradnak a kínai vetélytársaikkal szemben. A humanoid robotok piacán Kína már most jelentős előnyre tett szert a szabadalmak, a gyártási kapacitások és az alacsonyabb költségek terén - írta meg a CNBC.
Magyarország digitális fejlődésének előre mozdítása a Magyar Telekom stratégiájának középpontjában áll – mondta a Portfolio-nak adott interjújában Pereszlényi Zoltán, a vállalat kereskedelmi vezérigazgató-helyettese. A szakember többek között beszélt a Telekom szerepéről a Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja kezdeményezésről a Demján Sándor Program keretében, a digitális transzformáció előnyeiről, és arról is, miért fontos a telekommunikációs vállalat számára a nem hagyományos szolgáltatások piacára való belépés.
A Világgazdasági Fórum felmérése szerint a 18-27 éves Z generáció 30%-a már egyetemista korában megkezdi befektetéseit – írja a Financial Times. A fiatalok pénzügyi aktivitásának növekedését az újhullámos, alacsony költségű mobilalkalmazások és egyéb digitális eszközök elérhetősége segíti. De nem mind arany, ami fénylik: sok szélhámos igyekszik lehúzni a gyanútlan befektetőket.
A Meta visszatér a gyökerekhez: a Facebook új Barátok fülére kattintva ismét az ismerősök bejegyzései kerülnek előtérbe a javasolt tartalmak helyett. Az új funkció egyelőre az Egyesült Államokban és Kanadában érhető el - tudósított a Cnbc.
Bár a banküzem legfontosabb alappillére, a bizalom szempontjából kulcsfontosságú, hogy a hazai gazdasági környezet és az államháztartás finanszírozása egyensúlyban legyen, az elmúlt években nagyon állampapír-túlsúlyosak lettek a lakossági és vállalati megtakarítások – nyilatkozta a Portfolio-nak adott interjúban Brezina Szabolcs, az MBH Befektetési Bank vezérigazgatója. Szerinte nem jó irány kétszámjegyű hozamot várni kockázatmentes befektetésektől, a befektetési tanácsadásnak nagy szerepe lesz, különösen a mostani, nagyon nehéz, volatilis környezetben. A szakember elárulta, mit gondol a forintról, a legjobb befektetési lehetőségekről, a mesterséges intelligencia térnyeréséről és kitért arra is, miért jobb befektetési bankon keresztül bonyolítani egy-egy ügyletet, mintsem egy hagyományos banki értékpapírszámlán keresztül.
A TikTokot tulajdonló ByteDance alapítója, Zhang Yiming lett Kína leggazdagabb embere 57,5 milliárd dolláros vagyonával, megelőzve az ásványvíz-mágnás Zhong Shanshant és a Tencent Holdings társalapítóját, Ma Huatenget - tudósított a Bloomberg.
Újonnan kifejlesztett észak-koreai támadó drónokkal végzett próbarepüléseken vett részt megfigyelőként az országot vezető Kim Dzsongun – közölte az észak-koreai állami média csütörtökön.
A Robinhood kereskedési platform új vagyonkezelési és privátbanki szolgáltatásokat vezet be, amelyekkel a kisebb összegű portfólióval rendelkező befektetőket célozza meg - írja a Reuters.
Az automatizáció és a robotizáció egyre inkább átalakítja az autóipari munkaköröket, és jelentősen tudja enyhíteni a krónikus munkaerőhiányt. De hogyan lehet egyensúlyt teremteni a recesszióból fakadó kihívások és az automatizációs trendek között, és hogyan készíthetik fel a vállalatok a meglévő munkavállalókat a technológiai kihívásokra, és a velük szemben állított új elvárásokra? A Portfolio-MAGE Járműipar 2025 konferencia HR szekciójában a szakértők ezekre a kérdésekere keresték a válaszokat.
Bill Gates szerint a következő évtizedben a mesterséges intelligencia olyan szintre fejlődik, hogy az emberekre a legtöbb területen már nem lesz szükség. A Microsoft társalapítója szerint egy új korszak küszöbén állunk, amelyben az AI széles körben elérhetővé válik - tudósított a Cnbc.
"Az OTP Bank innovációs területén egyrészt a bankoláson túli, beyond banking megoldások kapnak nagy fókuszt, másrészt az automatizációs, az AI, a low code no code illetve a robotizációs megoldások" – árulta el lapunknak Fischer András, az OTP Bank innovációs vezetője. A szakember a Portfolio AI in Business konferenciáján adott videóinterjúban arról is beszélt, a mesterséges intelligencia olyan átütő technológia, amely a banki működésnek szinte valamennyi területén alkalmazható. Az OTP-nél a modellfejlesztésekről átkerült a hangsúly az alkalmazásrétegbe való integrációra.
Gépi tanulás segítségével nagy pontossággal megjósolható, hogy az emlőrák elsődleges kezelése után milyen típusú helyi kiújulásra van esély, és ezután kialakulhatnak-e szervi áttétek, derül ki a Semmelweis Egyetem friss kutatásából. A szakemberek 154 beteg adatainak elemzésével egyebek mellett kimutatták, hogy minél több idő telik el az első diagnózis és a tumor visszatérése között, annál kisebb az áttétek kockázata. A kutatás eredményei fontos lépést jelenthetnek a személyre szabott terápiás stratégiák kialakításában.
Várhatóan a pénzintézetek és pénzügyi szolgáltatók lehetnek az egyik legnagyobb haszonélvezői a mesterséges intelligencia forradalmának, amennyiben nem áldozzák fel a gyors sikerek oltárán a fogyasztói és felhasználói bizalmat - írta a KPMG. Az ígéretes felhasználási területeket foglalták össze a tanácsadócég szakértői. A témáról május 27-ei Financial IT rendezvényünkön kiemelt helyen lesz szó, érdemes regisztrálni!
Izraeli kutatók DNAformer néven új módszert fejlesztettek ki a DNS-en tárolt információk leolvasására, s ezzel jelentősen elősegíthetik az adattárolás új technológiájának fejlődését - jelentette a Technion haifai műszaki egyetem.
A BMW német autógyártó kedden bejelentette, hogy elindítja teljeskörű, az egész termelési láncot lefedő mesterséges intelligencia (MI) stratégiáját Kínában, amellyel a technológiák integrációját tervezi felgyorsítani az országban.
Az Apple bejelentette, hogy június 9. és 13. között rendezi meg éves fejlesztői konferenciáját (WWDC), ahol többek között az iPhone-ok és iPadek szoftverfrissítéseit mutatják be. Az eseményen kiemelt szerepet kaphatnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztések.
Az Alibaba elnöke, Joe Tsai egy lehetséges buborék kialakulására figyelmeztetett a mesterséges intelligenciába irányuló túlzott befektetések kapcsán, különösen az amerikai technológiai cégek több százmilliárd dolláros költekezésére utalva - számolt be a Marketwatch.
A tajvani CSBC hajógyártó vállalat bemutatta a sziget első katonai célú, pilóta nélküli tengeri járművét (USV), amely új korszakot nyithat a tengeri hadviselésben a Távol-Keleten - jelentette a Taiwan News.
A Fülöp-szigeteken nyit fejlesztőközpontot a Gloster, ami szintlépést jelent a cégnél és nagyban segíti a versenyképesség javulását - mondta el a vállalat alapítója, Szekeres Viktor a Portfolio-nak adott interjúban. A cégvezető arról is beszélt, hogy a nemzetközi terjeszkedés a fókusz és május közepén mutatja be új stratégiáját a Gloster, amelyen az új piacokról és a termékfejlesztési tervekről is beszél a menedzsment.